22 dec. 2009

În-fidelitate

Au trecut 4 ani. Patru ani de când am acceptat o provocare, o provocare profesională, care ea însăşi îmi sfida provocator propria-mi profesie. Dacă a face administraţie de stat în domeniul culturii, la nivelul fabricii de cultură, a însemnat fără doar şi poate o şansă în hăţişul sistemului legislativ aplicabil, cu siguranţă aceasta nu a însemnat o mare şansă dată profesiei mele, ba din contră. Căci Thalia fiind o iubită posesivă şi răzbunătoare, nu s-a resemnat a fi un bibelou de porţelan, uitat într-un colţ pe etajeră spre a fi regăsit peste ani. Existenţa sa efemeră avea să-mi chinuie întoarcerea. Nu regret timpul scurs în travaliul încercării de a crea un sistem funcţional, dar amnezia scenei mi-a prisosit mult peste măsură. Între 36 si 40 ani, o astfel de pauză e o aripă frântă în plin zbor. Reîntoarcerea a însemnat aproape reluarea cursurilor de zbor… de acum două decenii...

Un nou abandon, chiar şi pentru o perioadă mai scurtă, nu ştiu dacă va mai aduce o cale de întoarcere, căci cu înaintarea timpului meu, zeiţa se lasă tot mai greu înduplecată, plus că joci, nu joci, vremea unor roluri trece...

Au trecut deja patru ani... la asta mă gândeam în timp ce prietenul meu Pavel Bartoş îmi făcea Laudatio invitat de Daniel Iordăchioaie, gazda sesiunii de autografe de după spectacolul Romeo şi Julieta de sâmbătă... Şi vorbele lui, invocând momentele-mi şi meritele-mi actoriceşti, m-au întristat.

11 mai 2009

Confesiuni Părinte(lui) Lorenzo


A trecut şi premiera, sau premierele, în (aproape) toate combinaţiile de distribuţie posibile, într-un şir de emoţii şi de întâlniri noi şi totuşi familiare. Am sentimentul unui început perpetuu, rolul Părintelui Lorenzo fiindu-mi în acelaşi timp provocare şi statornică certitudine, un gust al lucrului încheiat dar într-o veşnică transformare. Mereu ofertant, nu atât prin partitura actoricească cât mai ales prin cea muzicală. De parcă, dincolo de emisia sunetului ar mai fi ceva, de necuprins şi de căutare, care de la un spectacol la altul poate lua forme diferite, asemeni lichidului plimbat prin mai multe recipiente. Împlinirea e repede lăsată în urmă de nevoia şi curiozitatea de a vedea ce e după, ce e mai încolo, ce va deveni, ce forme va lua… îmi alunecă gândul spre Dorina Crişan („măritată”) Rusu, care, draga de ea, se încăpăţâna, mai abitir ca mine, în modelarea aluatului nedospit al vocii mele. Acum cred ca ar zâmbi şăgalnic, ştiind ea, doar ea pe vremea aceea, de ce încrâncenarea ei avea un rost…
I-aş spune împlinire senzaţiei care mă încearcă dar, cum n-am încă sentimentul finitului, nu-mi pot da acest răgaz al satisfacţiei. Doar al mulţumirii, şi de asta sunt foarte sigur, că a meritat. A meritat, chiar şi răbdarea stoică a celor de acasă, de la cea profund interogativă a animalelor neglijate în tabieturile lor tandre, la cea vindicativo-încurajatoare a Laurei, resemnat-exasperată de vocalizele mele matinale. Oricum fără a fi ancorat în aceste sinapse nu aş fi reuşit să-mi parcurg tihnit partitura frământărilor mele. Şi, la fel de sigur, fără plasa de circ întinsă sub mine de colegii, mai încrezători uneori decât cel care se arunca în gol, spre un La bemol al curajului. Sau al inconştienţei asumate.

23 feb. 2009

Valmont

Heiner Müller: KVARTETT
(Temesvári Csepűrágó Alapítvány, a Kolozsvári Magyar Színház, a bukaresti Teatrul Nottara és Teatrul Tineretului Metropolis koprodukciója. R.: Tompa Gábor - 2006)



„Színészileg a ’nagy idők’ legjobb formáját mutató Demeter András kihasználja a hozzá szinte kesztyűként idomuló szerep előnyeit: drámai töltetű Valmont-t alakít, s miközben csontig hatol a dolgok mélyére, könyörtelenül letarolja a külszínt, lekaparva a látszat minden mázát és zománcát.”
Petru Vasile Tomoiaga – COTIDIANUL TIMISOARA
Demeter András Valmont-ja kiégett, leharcolta az élet, és/vagy a nők. Beklaffog strandpapucsban, lódenkabátban, műanyagszatyorral, arca borostás, haja csapzottan lóg. Nazálisan, modorosan beszél, felzabálja a rántottát. Csokros, magasított sarkú cipőt vesz, ettől tartást kap. De az első benyomás olyan erős, annyira nehezen feledhető, hogy hitelteleníti a néhány perccel későbbi önelégült férfit. A hódító megpróbálja beleélni magát áldozata helyzetébe. Madame de Tourvelként női ruhát vesz, parókát kap, hogy királynővé váljon. Még kisujját is eltartja. Szép a merev póz, de élettelen kép.
Papp Tímea – A Hét

Lojkó Zobár

A CIGÁNYTÁBOR (az égbe megy)
(R. Beatrice Rancea)



„…és mellettük egy igazán temperamentumos magyar Zobár, Demeter András. A színész igazi kihívásnak tekinti a szerepét: magyarul beszél, cigányul énekel.
Demeter András színész-rendező a leges-legfiatalabb színigazgatóként vált ismertté, és 12 évig vezette a temesvári teátrumot. 1992-ben diplomázott az utolsó olyan színészosztályban, ahová összesen hárman jártak. A marosvásárhelyi színművészeti intézetből egyenesen a bánsági magyar színházhoz szerződött, ahol húszévesen máris szembekerült az úttörőknek kijáró forró helyzetekkel. 1993-ban, 24 éves korában – ráadásul Romániában pályázat útján elsőként – kinevezték a Csiky Gergely Színház élére. Ám nem elégedett meg annyival, hogy csupán megmentse a megszűnés veszélyével fenyegetett kisebbségi magyar társulatot, hanem egy olyan városban, ahol legalább négy nemzetiség él együtt, a multikulturális hagyományokat előnnyé fordítva nemzetközi hírű színpadi műhelyt kívánt teremteni. Stúdiót építtet, bábszínházat alapít, a román és magyar fővárosba jelentős vendégjátékokat szervez, megalapítja a Csepűrágó Ünnepet.
A színész Demeter András is jelentős színháztörténeti eseményekben vett részt. Például ő az egyetlen diplomás romániai színész, aki Budapesten, az új Nemzeti Színház nyitóelőadásában, Az ember tragédiájában játszott. Rendezőként három előadást jegyez.”
’ Andras Demeter a „Satra"-val Konstancán’ - Cuget liber

Temesvári Csiky Gergely Állami Színház – 2004

Demeter András Lojkó Zobár szerepében eddigi pályája egyik legjobb alakítását nyújtja. A lobbanékony, vakmerő, öntörvényű cigányvezér szélsőségesen romantikus alakját látványosan jeleníti meg. Raddával alkotott párosa nemcsak két függetlenségre vágyó, de a szenvedélyes szerelemtől letepert fiatal tragédiáját tudja hitelessé tenni, hanem a férfi és nõ örök küzdelmét is. Több mint figyelemreméltó Magyari Etelka Rozikának, Zobár húgának szerepében.
Nyugati Jelen

’SATRA’ Teatrul National Constanta – 2006

„Demeter András (Zobar) nagy tehetségű művész, temperamentumos és varázslatos, már első megjelenésekor lenyűgöz. (Amit eddig nem tudtunk róla az, hogy a Temesvári Állami Magyar Színháztól jött, ugyanis tökéletesen játszik román nyelven is.) Izgalmas alakítása – mely olykor fölényes, máskor zaklatott, de anélkül, hogy akár egy pillanatig is átlépné a határt – emlékezetes marad."
Marinela Tepus – Teatrul Azi

Faust

Grabbe: DON JUAN ÉS FAUST (Temesvári Csiky Gergely Állami Színház. R: Alexander Hausvater - 2005.)


Már az is bizarr, ahogyan a német drámaíró – hosszú, nem is túl jó dramaturgiájú, szinte alig játszott művében – „összehozta" és megharcoltatta az európai kultúrmitológia két fő szereplőjét, a mindenséget megismerni vágyó és azt birtokba venni kívánó Faustot (Demeter András) és a csábító, érzéki örömök számára élő Don Juant (Balázs Attila). Ám az ellentét csak látszólagos, hiszen a két férfit az önzés, az aktivitás és a szabadságvágy táplálja. Alexander Hausvaternél két ketrecbe zárt, csupasz, hímnemű egyed, két kísérleti alany találkozik. Egyikőjük Rodin Gondolkodójának pózában ül, a másik majd szétveti a rácsokat és artikulálatlan hangokat ad ki. Biológiai kódjaikat csak a tudósok ismerik, akik nem is férfiként tekintenek rájuk: hatalmas vászonra számsorok, gerincoszlopok, koponyák és 3D-ben megrajzolt fejek vetítődnek ki. A beszédet, a tudatalattit, az emlékképeket gépek segítségével idéztetik fel velük és bennük, így ébred rá a két test arra, kik is ők valójában. Elkerülhetetlen és eleve elrendeltetett végső összecsapásuk – a tulajdonképpen illúziórombolóan vicces lézerkardozás, amit igazán csak Demeter és Balázs tehetsége hitelesít –, de ehhez nincs semmi köze Don Juannak vagy Faustnak. /…/
Faust összetettebb alakjára koncentrál a rendezés. Demeter András egyszerre finoman intellektuális és érzéki. Egyszerre lehet őt és eszméit vágyni és elutasítani. Tűz és víz. Lángol, mint a könyv, majd hidegen filozofálgat a medence vizében a halott Anna mellett.
Papp Tímea – Criticai Lapok

„Biztos kézzel felépített előadás, nagy játékkedvvel rendelkező színészek – különösen Demeter András (Faust) és Tokai Andrea (Mephisto) alakítása sikerült kiválóan.”
Cristina Modreanu – GÂNDUL

„Balázs Attila Don Juanja talán vértelenebb, kevésbé csábító, mint ami ettől a személyiségtől elvárható volna. De mellette Demeter András a legmodernebb eszközökkel játssza Faustot (az ’öreg’ tudós ábrázolásakor intelligens, lekicsinylő, ironikus – hogy csak néhány jellemzőjére utaljunk, míg Don Juan-i karakterének érzékeltetése áthatóan vonzó, mágikus erejű).”
Andreea Dumitru – TEATRUL AZI

Posthumus Leonatus

Shakespeare: CYMBELINE (Temesvári Német Színház. R: Alexander Hausvater - 2004)

Hausvater a szerelmes pár szerepére direkt olyan színészeket kért fel, akik nem tudnak németül. Demeter András ugyan négy nyelven beszél, de a német nem tartozik közéjük; Claudia Ieremia pedig tudomásom szerint még nem is szerepelt idegen nyelvű színpadon. (Demeter többször játszott románul is. Az Ahogy tetszikben épp Claudia Ieremiával voltak partnerek.) A rendező ezzel a választással hangsúlyozni kívánta Imogen és Posthumus elszigeteltségét, idegenségét az érzéketlen világban.
A királylány barbár amazon, /…/ Nem fejlődés-, sokkal inkább szenvedéstörténete van, igazából már akkor kész asszony, amikor először meglátjuk. Csupán vakmerősége, elbizonytalanodásai vagy az erdőben való félelme jelzi, hogy még nem felnőtt. Ám a párkapcsolatban ő a kezdeményező és a domináns fél.
Vele szemben Demeter Posthumusa értetlen, rajongó kamasz, aki búcsúzáskor még retteg is, hogy nevelőapja, zsarnoka előbukkan és megharagszik, amiért még mindig nem indult el a száműzetésbe. Végül a tesztoszteron azért erőt vesz rajta és Imogennel már a király orra előtt hemperegnek. A felnőttes jegyváltás ellenére túl fiatal a házassághoz. Jellemző rá, ahogy napernyő alatt, kis táskával, mint piperkőc ficsúr hagyja el szerelmét és szülőföldjét. Ettől a sráctól az sem meglepő, hogy a legelső adandó alkalommal ilyen fogadást köt. Lágy suhanc, akit azután persze elvakít a csalódás – ahogy a szemét bekötő vörös kendő is jelzi, mely többféle jelentésben állandó kelléke marad. Viselkedése kötéltánc nevetség és bosszú között. (Lásd a „Lache"-„Rache" szópárt!) Lassan érik, mindazonáltal magát emésztő gyötrelme, harca, bűnbánata a meggyilkoltnak hitt Imogen miatt, vágya és szerelme vagy öngyilkossági kísérlete egyaránt gyermekien őszinte. De ne legyenek illúzióink: valójában Demeter András Posthumusa ugyanannyira értetlen és éretlen marad akkorra is, amikor küzdelmes felnőtté válása során ismét felleli halottnak hitt asszonyát, mint amikor gyerekfejjel el kellett hagynia őt és hazáját…
Darvay Nagy Adrienne: Cymbeline-kor? – Criticai Lapok

Claudius

Shakespeare: HAMLET (Temesvári Csiky Gergely Állami Színház. R.Victor Ioan Frunza - 2003)


Demeter András életének tán a legjobb alakítását nyújtja a hatalomtechnikus Claudius szerepében: pontos, könyörtelen, kiszámít mindent, hogy eme képességeibe bukjék bele végül.
Kolozsvári Papp László: Értelmiségi a síneken (Lyukasóra a teraszon, 2005)

Demeter András Claudiusa nem gazember, nem is összetett jellemű reneszánsz uralkodó, hanem éppen a mindent lehet szabadságától megrémült, ám a bűnbánat vigaszát már nem lelő ember. Több mint Hamlet nagybátyja vagy ellensége: a dán király Frunza értelmezésében a dán királyfi egyik lehetősége.
Horváth Csaba: Közép-Európai reneszánsz – Heti Válasz, 2003. december 5.


„A temesvári Csiky Gergely Színház tragikomikus interpretációjában az is világossá válik, hogy a 'Hamlet' mellett a 'Claudius' hasonlóképpen „beszélő név”. Shakespeare szándékosan választott római arisztokrata keresztnevet az idősebb Hamlet utódjának, akit egyébként Saxo Grammaticus eredeti történetében Fengnek hívnak. A Claudiusok ugyanis híres patrícius család a köztársaság korában, egyike azoknak az ősi famíliáknak, ahonnan a korai császárok származnak, beleértve a negyediket, akinek uralkodása alatt Britanniát is meghódították, illetve Londont megalapították. A történész-író Robert Graves dokumentumok alapján, Én Claudius és Claudius, az isten címen dolgozta fel a római császár életét. Ebből származik az öreg Hamlet és öccse viszonyára szintúgy vonatkoztatható utalás is, miszerint egy régi ballada refrénjében szerepel, hogy: a római Claudiusok fája vagy édesalmát vagy vackort terem. Suetonius a császárok életéről szóló művéből úgy tudjuk, Claudiust csak nagyon későn (kb. 50 éves korában), a bátyja meggyilkolása után (melyhez neki az égvilágon semmi köze nem volt) emelték a trónra, addig fogyatékosságai miatt szégyellték, csúfolták, lehülyézték, diszkriminálták. A latinban a claudicare azt is jelenti, hogy 'sántítani' , ám itt Claudius esetleges fogyatéka, mássága nem a külsőre, hanem a személyiségre vonatkozik.
Alakításával Demeter András egy vitatható „poszt-napóleoni” személyiség fejlődését járja be. Bátyja temetésén a család fekete báránya kissé távolabb ácsorog. Temesváron ráadásul előbb az erkélyről figyeli a szertartást, és csak utóbb csatlakozik a menethez. Mihelyt a gyászinduló a katonazenekar élő előadásában diadalmas királyi nászindulóvá változik, mindjárt láthatjuk, ettől kezdve ki ülhet Dánia trónján. Egy mitugrász gavallér, aki mesterkélten játszadozva kapkodja le menyasszonyáról az özvegyi kellékeket, a síneken keresztül idétlenül szökdécselve nyújtja át az esküvői csokrétát, nevetséges módon mutogatja ölébe kapott új asszonyát, akit – a vetítővászon égése alatt elmondott – trónfoglaló beszéde elején még a karjában cipel, majd egy teátrális kézcsókkal enged le. Nem csupán a nyilatkozata, uralkodói póza is kényszeredett, ideértve a kéztartását, amellyel úgy hadonászik, akárcsak Mickey Mouse. Ugyanilyen keresett túlzó szívélyessége Laertesszel (László Péter) szemben, miközben nem tudja levenni tekintetét a nyilvánvalóan ellenséges unokaöccsről.
Claudius tart Hamlettől (Balázs Attila). Félreérthetetlenül zavarban van felesége fiával szemben, pedig próbál határozott lenni. Szemének villanásai azonban azt is elárulják, hogy a csiribiri ficsúrnak gondolt új uralkodó akár veszélyes is lehet. A dán királyfi végső meggyőzése, hogy ne térjen vissza az egyetemre, viszont az anyára vár. Ezalatt a nagybácsi háttérbe vonul és figyel. A neki tetsző eredmény ellenben felvidítja, így ugyanazon – ezúttal pezsgőtől roskadozó – kocsi mellett, amelyen nemrég a testvére koporsóját szállították, Claudius az 1920-as évek Vogue-modelljeit idéző, charleston-ruhás, gyöngy-fejdíszes, tűsarkú cipős feleségével és jókedvű új alattvalóival együtt megkönnyebbült lakodalmi mulatságba kezd.
Hamlet elváltozására azonban még nincs magyarázat. Igaz, ez egyelőre Claudiust nem is igen nyugtalanítja, hiszen biztos benne, hogy az udvarba hívatott Rosencrantz (Barabás Botond) és Guildenstern (Kocsárdi Levente) – a királyfi két nyalka, alighanem katonai akadémista haverja, akik ennél fogva többszörösen függenek a birodalom fejétől (egyben a hadsereg főparancsnokától) – kikémleli az okot, ezért a király már előre kitünteti a fiúkat. A protokoll ugyan még mindig erőltetett egy kissé, a bensőséges viszony azonban az ifjú férjnél jócskán idősebb feleséggel jobban megy. Az esküvője óta feketébe öltözött „sztár”-királynőt viszont aggasztja Hamlet viselkedése. No nem az anyai érzés miatt, abból nem sok szorult Gertrude-ba, aki csak Claudiusnak él, ellenben így nem lehet teljes a családi idill sem.
Ám midőn a leányát és Hamlet szerelmes leveleit Polonius (Horányi László) a királyi pár elé citálja – megzavarva meghitt délutáni együttlétüket –, paradox módon Claudius is szorongani kezd. Pedig lehet, hogy megvan a megoldás. A király mégis bizalmatlan és a hogyan tovább-ot sürgeti. Megkönnyebbülést színlelő nevetése mintha önmaga megnyugtatását szolgálná. Egyre idegesebb, mert Rosencrantz és Guildenstern sem jut kézzelfogható eredményre. Az ablakból Poloniusszal együtt kifigyelt jelenet Ophélia (Magyari Etelka) és Hamlet találkozásáról pedig végleg kétségbe ejti, hiszen bebizonyosodik, „mostohafiát” mégsem a szerelem bántja. A felismerés összetöri és egyúttal megkeményíti Claudiust, aki a sínre ülve, királyi pecsétjét önkéntelenül forgatva, elhatározza Hamlet eltávolítását Angliába. Sőt, miután tanácsadója távozik, az elgyötört király ottfeledkezik a s(z)ínen, miközben körülötte megindulnak Az egérfogó előkészületei.
Claudius Hamlet nyilvánvaló szurkapiszkái nyomán többször el akar menni a színházból, ám mindig erőt vesz magán. A mérgezési jelenet viszont természetszerűleg kihozza a sodrából, felpattan a színpadra, rátámad a Lucianust játszó színészre, felpofozza, majd a zűrzavar közepette nagyon halkan kér világítást és fegyelmezetten, királyhoz méltóan távozik. Ez a Claudius ugyanis már nem az, akit megismertünk, ez egy igazi uralkodó, akinek megingott a trónja. Ráadásul a Hamlet és a király között lezajló elkeseredett kocsi-toló versengésből kiderül, a trónbitorló és a trónörökös szimbolikus egymásnak feszülése akár életveszélyes is lehet az előbbire nézve. Hiszen a királyfit a nép szereti, a jelenlegi felkentnek pedig a „helyzete sem biztos”.
Tehát újabb gyilkosságra kényszerül. Azalatt viszont, míg az Anglia koronás fejének szóló levelet Claudius lepecsételi, a megviselt királyon – hála Demeter András nagyszerű játékának – szemén, arcán és mozdulatain keresztül láthatóvá válik a belső metamorfózis. Nem is figyel Rosencrantz őt igazoló, sima-nyelvű talpnyalására. Ugyan fásultságában is elszánt, de küszködik a váratlanul rátörő lelkifurdalással. Valóban megrázza, hogy nem tud imádkozni. A hitehagyott ember végső kétségbeesésével, majdnem zokogva vallja be: minden próbálkozása hiábavaló, ha nyoma sincs benne a bűntudatnak; tehetetlen dühében pedig saját lábát ütve-verve igyekszik térdre kényszeríteni önmagát, hogy végül kimerülten és reményvesztetten a sínek közé zuhanjon. Hamlet ekkor akarja legázolni egy kocsival, és már ellensége felett áll, amikor meggondolja magát. Claudius keserves sírással felérő nevetése közben az ellenségek ismét a járgány két oldaláról konfrontálódnak, és újra a király kerekedik felül. Egyébként Hamlet ugyanezen a kocsin gyilkolja majd meg tévedésből Poloniust, az uralkodó pedig ennek a segítségével tolja előbb félre, majd ki idegileg teljesen kikészült feleségét. Az államtanácsnok meggyilkolása azonban jól jön Hamlet riválisának, hiszen szentesíti tettét, s ez fölényesen nyugodt, mondhatni cinikus magatartásából is kiérezhető a herceg vallatásakor.
Demeter András energikus, kemény Claudiusa, aki inkább hadvezér, mint király, mégis felemás érzéseket kelt a nézőben. Tudniillik minden bűne mellett, akárcsak Victor Rebengiuc alakításában (Liviu Ciulei Bulandra Színház-béli rendezésében), ő is szánja a gyengét, és – a száraz, önző Gertrude ódzkodó érzéketlenségével szemben – megrázza annak a kislánynak a tébolya is, akire a Hamlet elváltozásának lehetséges okát kutató magánkihallgatáson már felfigyelt, és akit Poloniusszal együtt kihasznált. Claudius gyengéden közelít Opheliához, tehetetlenül, esetlenül próbál segíteni rajta (felejthetetlen, ahogy visszaadja neki a babáját). Ugyanakkor ez a férfi igen bátor, sőt, vakmerő, nyoma sincs benne félelemnek. Nem ijeszti meg a rátámadó Laertes sem, egyetlen tekintetével megadásra kényszeríti a lázadót, s máris kész a terve, hogy miként használja fel a befolyásolható fiú elkeseredését a saját javára, amihez ismét a visszatérő Hamlet levele adja meg a kulcsot. Dánia hivatalban lévő első embere tehát „vackor”-ból úgyszólván „karizmatikus uralkodóvá” lett, aki a nézőt a testközelben lévő rendkívül izgalmas párbaj-jelenetben is képes lebilincselni, noha elsősorban Hamlet és Laertes vív meg életre-halálra.
A mozgalmas „sport-viadal” kezdetén Claudius macho imázsa mögött jókedvű izgalom feszül, Hamlet első találata azonban türelmetlenné teszi – különösen, hogy az unokaöccs nem issza ki a méregpoharat sem. Sőt, amíg a király kemény szemvillanással és egy durva lökéssel – melynek következményeképp Laertes felborítja a fegyvertárat –felelősségre vonja a felbujtott felet a késlekedés miatt, ő maga lekési a saját felesége megmentését. Megint a szokásos keserű nevetéssel veszi tudomásul Gertrude halálos tévedését, mégsem tud az asszonnyal foglalkozni – sőt, a haldoklót elég durván kényszeríti fegyelmezett tartásra –, hiszen Hamlet még sértetlen. Végül persze hosszú küzdelem után ellensége is sebet kap, mire Claudius elégedetten összenéz Osric-kal. Most már arra is van ideje, hogy mozdulatlanul végigasszisztálja királynője életének utolsó perceit, illetve szembenézzen az agonizáló nő vádló tekintetével. Gertrude halála után pedig gyorsan testőre kezébe nyomja bűnének szelencébe zárt bizonyítékát, hogy az eltüntethesse.
Mátyás Zsolt Imre alakításában ugyanis Osric nem az a piperkőc udvaronc, aki az utolsó párbajra hívja ki Hamletet. A polgári ruhás biztonsági ember mindvégig jelen van, árnyékként követi, védelmezi, segíti a királyt, akinek jobbkeze, bizalmasa, sőt cinkosa lett. Osric lényegében Claudius Horatiója.
Ám a dán uralkodó épp azáltal, hogy barátját elbocsátja maga mellől, védtelenné válik. S mialatt a földön fetrengő és őt vádoló, sebesült Laertest két rúgással igyekszik elhallgattatni, már a nyakán Hamlet gömb nélküli, mérgezett vívótőre. Claudius régi énje feltámad ugyan egy pillanatra és öncsaló módon reménykedni kezd, hogy csupán megsebesült, de a torkából ömlik a vér, és mindennek a tetejébe a királyfi erőszakkal megitatja vele a pohárban maradt toxint is.
Demeter András kitűnő szerepépítését látva válik érthetővé, hogy Victor Ioan Frunză miért ragaszkodott a 19. századi „tekintély-tisztelő” szereposztás sorrendjéhez, ahol Claudius áll az első helyen. A rendező felfogásában eszerint az előadás igazi főszereplője a „dán király, Hamlet nagybátyja”. Talán úgy ítéli meg, hogy míg zűrzavaros korunkra a claudiusok nyomják rá a bélyegüket, a hamletek eljelentéktelenedtek és – az élet-halál nagy kérdésein filozofáló, tétova, melankolikus értelmiségiből –határozatlan, de durva, a gyengékkel erőszakoskodó, enervált mai akciófilm-figurákká váltak.”

Darvay Nagy Adrienne: A kor foglalatjai – Hamlet az ezredfordulón. A „Hamlet a Nyugatiban” fejezetből vett részlet l. 216-221. oldal)

Péter apostol

(Agg eretnek, Londoni munkás)
Madách: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (Budapesti Nemzeti Színház. R: Szikora János - 2002)



Az epizódszerepekben néhány nagyformátumú színész világos szövegértelmezése, célratörő gesztusa megemeli az adott jelenetet: /…/ Demeter András apokaliptikus erővel harsogja Péter apostol vészjósló igéit Márta István nagy ívű, félelmetes atmoszférájú áriájára.
Metz Katalin: Színházavatás – Madách Tragédiája (Magyar Szemle, 2002. április)

…a jelentékeny drámai súlyú temesvári Demeter András (Péter apostol, agg eretnek, londoni munkás) megoldott alakítás.
M. G. P. A Nemzeti Színház Tragédiája (Népszabadság, 2002. március 18.)

Disznó

Raymond Cousse: SONKASTRATÉGIA
(Temesvári Csiky Gergely Állami Színház. R.: Victor Ioan Frunza - 2000)


„Groteszk jellege miatt a Disznó nehéz szerep lehet annak a Demeter Andrásnak, aki elsősorban Don Juan-szerű alakokat szokott megformálni. Ugyanakkor e megpróbáltatás alkalmat nyújt színművészi sokoldalúságának teljesebb kibontakoztatására, amely mind képileg, mind a játékot tekintve meglepő felfedezésekhez vezet.”
Ion Jurca Rovina - RENASTEREA
Sonkastratégia egy disznó szemszögéből láttatja a hedonizmussá váló hizlaltatást, majd a vágóhídra való készülődést. Demeter András alakítása e nem épp könnyű szerepben a Frunză-rendezésekben megszokott erős effektekre alapozó, emotív, néhol hangsúlyozottan színészi technikákra épül.
Bodó A. Ottó – Criticai Lapok

A francia Latinovitsnak is nevezhető, öngyilkossá lett önégető Raymond Cousse színész-rendező-író Sonkastratégia című monodrámája keserű mulatság bezártságról, magányról, kiszolgáltatottságról, valós helyzetünk ideologizálás által történő megszépítéséről. Gúnyosan ható mozgalmi indulók festik alá a produkciót. Adriana Grand nagyszerű díszlete szűkre szabott ólat ábrázol, melybe biztos rendszer szerint adagolható a megfelelő hús elnyeréséhez szükséges táp. A Demeter András által alakított disznó élvezettel filozofál. Átszellemült képpel taglalja feldolgozásának a körülményeit is. Még holtában is felül, és üdvözli a mészáros tehetségét. Olyan ember-disznó, aki kényszerűen megszokta feje fölött a bárdot, és már nehezen hinné el, hogy szorongattatások nélkül is lehetne élni.
Bóta Gábor – Magyar Hírlap

Ebből talán már kitetszik, milyen végtelenül nehéz dolga van a színésznek, aki előadja. Demeter András egy pillanatig sem kívánta tréfára venni a „léthelyzetet”, amelyet megél. Nagyon is komolyan teszi a dolgát azon a néhány négyzetméteren, amit kiszabtak neki. Tudja, hogy csíkos trikójában és kitömötten nem játszhatja meg sem a költőt, sem a filozófust. Legfeljebb okoskodhat erről-arról, mint bárki ezen a világon. Aztán közeledik a nap, és ő felkészül rá, igyekszik megadni a módját. Mint egy ceremóniamester, mint egy arisztokrata az ancien régime-ből, a nyaktiló árnyékában, előkelően. A jelmeze is ehhez a változáshoz alakul, fekete selyem kabát kerül a csíkos trikó fölé, Louis XV-paróka a fejére. És végül behúzza a gyászkocsit…
Kacsir Mária – A Hét

Max

Martin Sherman: BENT (R: Eli Malka - 1999),(Teatrul National Timisoara – román nyelven)


Demeter András következő román nyelvű szerepét az Európai Évad utolsó előadásában játszhatta el, ami megint egy homoszexuális megszemélyesítése volt. S noha a bemutató előtti sajtótájékoztatón a színész elmondta, hogy e színpadi feladat sem a magánéletére, sem a pályára nem hatott kétesen, de hogy egyáltalán ez az újságírói kérdés felmerült, jelzi a homoszexualitás színpadi fogadtatásának jelenlegi problémáit Romániában, ahol a bemutató időpontjában még érvényben van a melegeket büntető törvény. /…/
Sherman színműve nem klasszikus értelemben vett gay-darab, elsősorban nem is az egyneműek szerelméről szól, sokkal inkább az emberi kiszolgáltatottság, megaláztatás, méltóság, összetartozás, humánum szívszorító dokumentuma. Főként egy koncentrációs táborban játszódik. /…/
Sherman és Malka különösen a darab elején nehezítette meg a játszók helyzetét. Tudniillik, a buzi-tanya orgiája, ahol Max olyan magatehetetlen részeg, hogy reggel fogalma sincs, miként került a Rudyval (Zoltan Lovas) közös lakásukba az az anyaszült meztelen fiatalember, akivel ki tudja, milyen kapcsolatba került, meg a bár fojtottan perverz hangulata bizony visszataszító. A néző is kínban van, a helyzet is groteszk, a színésznek meg iszonyúan nehéz úgy emberivé tenni a szerepét, hogy a most megismert, züllött, kiégett homokos sorsa fokról fokra empátiát, sőt a produkció végére felháborodást váltson ki a közönségből. Demeter tökéletesen oldotta meg ezt a meredek színpadi feladatot inevetségesen abszurd szituációban. Ha viszont a néző mosolyog, akkor megbocsátós. Az orgia közepén olyan volt, mint egy rongybaba, fel sem lehetett ismerni. A lakásban önironikus, depressziós értelmiségi – , és ezt egy hajszál választja el a rokonszenvtől. A veszélyhelyzet kialakulásával és növekedésével párhuzamosan pedig a sorsüldözött reakciói a pszichológiai realizmus „szabályai szerint", természetes módon következtek egymásból: Max nem hiszi el, hogy a borzalom megtörténhet, bizonytalan lesz, menekülni akar, fél, de még mindig reménykedik stb. Ráadásul, olyan partnerrel, mint Zoltan Lovas, akivel a magyar színész duplában játszotta De Condét, még felejthetetlenebbé válnak a közös jelenetek. A legmegrázóbb, ahogy Demeter minimális mozgással, csupán rezdülésekkel képes felépíteni azt a folyamatot, amikor a szenvedés árnyékában egy rettegő ember eljut addig, hogy igenis megtagadja a számára legkedvesebbet, sőt tehetetlen dühében teljesíti a szerelme ellen neki adott gyilkos parancsot. Miközben Rudyt a szemüvege miatt még jobban megalázzák, elviszik, megkínozzák, társa hosszú percekig mozdulatlanul, magába roskadtan ül. A testtartása kifejezi a reménytelen jövő kikerülhetetlen borzalmát.


Hasonlóan emlékezetes a második felvonás is, amikor Max a kőbányában, rabként, de a megfelelőnek tűnő túlélési stratégia birtokában egyszer csak mégis úgy dönt, hogy a másik ember fontosabb. A Pavel Bartoş játszotta Horst váltja ki a sorsdöntő emóciót. A színészek finom érzékét és egyúttal mesterségbeli tudását dicséri, hogy a darab legkényesebb részét - amikor a nyílt színen a két férfi képzeletben szeretkezik egymással - annyira szépen meg tudták oldani, hogy a furcsa aktus nem egy homoerotikus jelenet, hanem az embertelenségen és borzalmakon győzedelmeskedő összetartozás szimbolikus erejű bizonyítéka lett.
Részletek Darvay Nagy Adrienne: Megkönnyezett szabadság. Impressziók román-magyar színpadi kölcsönhatásokról 1989-1999 című könyvéből (Argumentum Könyvkiadó, Budapest 2000.)

22 feb. 2009

Henri de Condé

John Whiting: ÖRDÖGÖK (R: Keszég László - 1998) (Teatrul National Timisoara – román nyelven)

Keszég László vendégrendezésének volt még egy magyar vonatkozása, amellyel kiemelten foglalkozott a helyi sajtó. Tudniillik Demeter András, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója ugyancsak játszott az előadásban. Igaz, csupán egyetlen egyszer, az 1998. október 30-i premieren ölthette magára Henri de Condé jelmezét, mert a bemutató másnapján Dijonba utazott, ahol az európai hírű kereskedelmi főiskola színház- és kulturális menedzsment szakán tanult. Két hónap múlva pedig, amikor visszajött Franciaországból, a bukaresti művészek egyeztetési gondjai miatt már nem játszották a darabot, amelyet szép csendesen végleg le is vettek a műsorról.
Demeter számára ugyan Az ördögök-ben alakított epizódszerep csak két jelenetre korlátozódott, darabbeli súlya azonban annál nagyobb. Hiszen Condé herceg utazik le Loudunba a világi bíróság, illetve az arisztokrácia részéről, hogy kivizsgálja a Grandier-ügyet, és ő az, aki nem csupán helyben bizonyítja be, hogy az egyházi emberek eljárása és az őrjöngő apácák orgiázása megrendezett komédia, hanem Párizsban is kiáll a pap ártatlansága mellett. Pedig pontosan tudja, hogy ebben az embertelen, velejéig képmutató világban mindenképp elítélik a kiválasztott bűnbakot, hiszen ellenkező esetben maga a hazugságokra, manipulációkra épített politikai rendszer dőlne össze. A herceg mégis igyekszik legalább az emberi méltóságot megmenteni. /…/
Ráadásul, a farizeus környezetben De Condé maga szinte kérkedik saját romlottságával. Hímringyók serege veszi körül, s miközben a jóképű szodomita velük turbékol, gúnyos-szellemes módon, kétséget kizáróan támasztja alá, hogy a boszorkányüldözés mögött csakis a politika áll, és az egész bizonyítási eljárás merő szemfényvesztés. A fegyverként használt csípős szavak mellett a „Jézus vérét tartalmazó” szelencével ő is trükkhöz folyamodik, de nem csupán a manipulálókat szégyeníti meg, az eszközembereknek sem kegyelmez. /…/
Talán meglepő, de a magyarországi rendező által színre vitt román előadásban a magyar színész nem a lélektani realista megközelítést választotta Henri de Condé megszemélyesítéséhez. Inkább a román színpadokra jellemző az itt látott játékmód: a homoszexualtás demonstrálása groteszk módon eltúlzott, a pózok, a gesztusok szélsőségesek, a bizonyítási eljárás csúcspontja, vagyis a szelencével való játék pedig olyan, mint egy illuzionista bűvészmutatványa. Ám csak azért ilyen maníros, hogy a kritikát még kérlelhetetlenebb szigorral mondhassa ki, s ezáltal a végkövetkeztetést - az időszerű, fájdalmas tanulsággal együtt - jóval keményebben vághassa a közönség arcába. Henri de Condé ugyanis az egyetlen őszinte ember ebben a darabban

Alessandro de Medici

Musset: LORENZACCIO (Temesvári Csiky Gergely Színház. R: Victor Ioan Frunza - 1998)


Az istenkísértő Frunză Temesváron tizennégy hónapig próbálta Musset Lorenzaccio-ját. Az eredmény felemássága ellenére is grandiózus. /.../ Demeter András (egyben színigazgató) és Balázs Attila ritka dolgot művelnek: koreografált stílromantika, gesztikusság és verbális közlés, testbeszéd és vokalitás érzékeny egyensúlyát hozzák létre, egyfajta akrobatikus stilizációval. A játék kimódolt és mégis természetes, egyfajta balkáni görcsösség és latinos könnyedség lép házasságra, hogy kiküszködje a meggyőző végeredményt, a költői szószínház magasfokú teatralizálását.
Koltai Tamás: Kisebbségi meskete (Élet és Irodalom, 1998. július 10.)


Fizikai teljesítmény dolgában is fölülmúlhatatlan volt a két fiatal férfi főszereplő. Páratlan rugalmassággal, fegyelmezetten tették a dolgukat. Demeter András István (a színház huszonnyolc éves igazgatója) bravúrosan állt helyt a lényétől nyilvánvalóan idegen, velejéig züllött-cinikus és léha zsarnok herceg szerepében, jócskán stilizált, olykor bábuvá merevített Alessandrója – minden rossz gerjesztője, ami csak Firenzében akkortájt megesett – gazdagon redőzött, dekoratív uralkodói mezében, mondhatni, a bűnök bűnét palástolta; mámoros élvetegségében mégis ott bujkált egyfajta idegenség, a szerep eltartásának igyekezete. Néha a nézőnek az az érzése támadt, kényszerű lebernyegként viseli magán szörnyetegségét...
Metz Katalin: Túlzás, Tobzódás, Téboly (Magyar Szemle, 1999. február)

Alighanem korszakos előadás. Dicséretére ugyanis csupa olyasmit mondhatunk el, ami korábban szidalomnak számított. /.../ A romantikát, a romantikus megrendülést, a nagy érzelmeket, megrázkódtatásokat, a költői pátoszt nem ellenpontozza, nem gúnyolja, a történetet nem korszerűsíti, nem köznaposítja, hanem túlfokozza, túlhangsúlyozza. /.../ A gesztusok, járások keresettsége, kimódoltsága, természetellenessége nyilván nem véletlenül jellemző a gátlástalanul, erkölcstelenül uralkodó hercegre, Alessandróra, és unokaöccsére, a tudat- és morálhasadt Lorenzaccióra. A történet hipotézise szerint, /.../ ők idegenek. /.../ Különösségüknek, mesterkéltségüknek azonban nem elsősorban etnikai gyökértelenség, hanem sokkal mélyebb, totális identitásválság az igazi, lényegi oka. /.../ Az előadás akarva-akaratlan, a romantikát megidézve, annak a kornak és korunknak közös lényegét vágja képünkbe hihetetlen erővel.
Zappe László: Új romantika kora (Népszabadság, 1998. december 31.)

post mandat

Un sfărşit de mandat seamănă într-un fel sau altul cu sfârşitul unei etape din viaţa ta. Şi fără să vrei îţi faci un bilanţ, în care te oglindeşti cu mai multă sau mai puţină mândrie. Din păcate, lungimea mandatului de (doua ori câte) un an şi jumătate nu-mi permit să mă raportez la rezultate, ele fiind pe termen lung şi încă, parese, prea devreme pentru a putea fi anticipate. Timpul va demostra dacă au fost rezultate sau doar proiecte. Aşadar nu va voi încărca cu o descărcare de gestiune si nici cu un raport de activitate MCC în stilul binecunoscut unora dintre domniile voastre....Formalismul m-ar îndemna să vă mulţumesc pentru colaborarea avută, dar dacă vă pot mulţumi real pentru ceva, este pentru oportunitatea, spiritul sau combativitatea dumneavostră care au facut posibile naşterea unor proiecte şi implementarea lor. Provocările oferite au fost cu siguranţă unele dintre cele mai mari întâlnite de mine şi ştiu că, dacă le-am făcut faţă, a fost cu siguranţă şi datorită/din cauza dumneavoastra. Fără nicio fărâmă electorală, vă doresc: împreună, sau nu, altfel, mai departe....

activitate legislativă

I. Acte normative elaborate:
- Ordonanţa de urgenţă a Guvernului nr.118/2006 privind înfiinţarea, organizarea şi desfăşurarea activităţii aşezămintelor culturale;
- Ordonanţa de urgență a Guvernului nr. 65/2007 pentru modificarea și completarea Ordonanței de urgenţă a Guvernului nr. 118/2006 privind înființarea, organizarea și desfăşurarea activității așezămintelor culturale;
- Legea nr. 209/2007 pentru modificarea şi completarea Legii nr. 111/1995 privind constituirea, organizarea şi funcţionarea Depozitului legal de documente, indiferent de suport;
- Ordonanţa Guvernului nr. 21/2007 privind instituţiile şi companiile de spectacole sau concerte, precum şi desfăşurarea activităţii de impresariat artistic;
- Ordonanţa Guvernului nr. 2/2008 pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr.51/1998 privind îmbunătăţirea sistemului de finanţare a programelor şi proiectelor culturale;
- Ordonanţa Guvernului nr. 4/2008 pentru modificarea şi completarea Legii nr.109/2005 privind instituirea indemnizaţiei pentru activitatea de liber-profesionist a artiştilor interpreţi sau executanţi din România;
- Ordonanţa de urgenţă a Guvernului nr. 7/2008 pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia, precum şi pentru modificarea Legii nr.328/2006 pentru aprobarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia- Publicat în Monitorul Oficial cu numărul 120 din data de 15 februarie 2008;
- Hotărârea Guvernului nr. 86/2008 privind aprobarea Regulamentului de organizare şi funcţionare a Comisiei pentru atestare şi avizare în domeniul impresariatului artistic, precum şi a Procedurilor de acordare, suspendare sau retragere a atestatului de impresar artistic, respectiv a avizului pentru desfăşurarea activităţii de impresariat artistic;
- Hotărâre a Guvernului nr. 323/2006 privind aprobarea finanţării unor cheltuieli aferente organizării şi desfăşurării, în perioada 25 aprilie-3 mai 2006, a Festivalului Internaţional "Shakespeare", Craiova;- Hotărâre a Guvernului nr. 684/2006 privind alocarea unei sume din Fondul de rezervă bugetară la dispoziţia Guvernului, prevăzut în bugetul de stat pe anul 2006, pentru finanţarea cheltuielilor aferente organizării şi desfăşurării Festivalului Internaţional de Teatru Sibiu, ediţia a XIII-a;
- Hotărâre a Guvernului nr. 702/2006 privind organizarea ediţiei a XVIII-a a Festivalului Internaţional "George Enescu";- Hotărâre a Guvernului nr. 1089/2006 privind stabilirea unor măsuri pentru reorganizarea şi funcţionarea Operei Naţionale din Bucureşti;
- Hotărâre a Guvernului nr. 1116/2008 privind organizarea şi finanţarea Festivalului Naţional de Teatru;
- Hotărâre a Guvernului nr. 607 din 4 iunie 2008 privind suplimentarea bugetului Ministerului Culturii şi Cultelor pe anul 2008 din Fondul de rezervă bugetară la dispoziţia Guvernului, pentru Festivalul Internaţional de Film Transilvania;
- Hotărârea Guvernului nr. 202/2008 privind instituirea premiilor naţionale pentru arte;- Hotărâre a Guvernului 1310 nr. /2008 privind alocarea unei sume din Fondul de rezervă bugetară la dispoziţia Guvernului, prevăzut în bugetul de Stat pe anul 2008, pentru finanţarea lucrărilor de restaurare şi consolidarea a monumentului istoric "Statuia lui Matei Corvin";
- Ordin al ministrului culturii şi cultelor nr. 2306 din 7 iunie 2007 pentru modificarea şi completarea Regulamentului privind concursul de selecţie a proiectelor cinematografice în vederea acordării de credite financiare directe pentru dezvoltare de proiecte, producţie şi distribuire de filme, aprobat prin Ordinul ministrului culturii şi cultelor nr. 2335/2006;
- Ordin al ministrului culturii și cultelor nr. 2.359/2008 privind modificarea și completarea Regulamentului privind concursul de selecție a proiectelor cinematografice în vederea acordării de credite financiare directe pentru dezvoltare de proiecte, producție și distribuire de filme, aprobat prin Ordinul ministrului culturii și cultelor nr. 2.335/2006;
- Ordonanţa de urgenţă a Guvernului nr. 189/2008 privind managementul instituţiilor de spectacole sau concerte, muzeelor şi colecţiilor publice, bibliotecilor şi aşezămintelor culturale de drept public;-Ordonanţă de urgenţă a Guvernului privind modificarea şi completarea Legii audiovizualului, nr. 504 din 2002-proiect de hotărâre a Guvernului privind stabilirea unor măsuri pentru reorganizarea şi funcţionarea Centrului Naţional de Cultură al Rromilor;
-Hotărârea Guvernului nr. 1672/2008, privind aprobarea Normelor metodologice privind evaluarea personalului artistic, tehnic şi administrativ de specialitate din instituţiile de spectacole sau concerte în vederea stabilirii salariilor de bază;
-Hotărâre a Guvernului privind aprobarea Programului naţional pentru digitizarea resurselor culturale naţionale şi crearea Bibliotecii Digitale a României.

II. Amendamente la acte normative :
- Legea nr. 143/2007 pentru aprobarea Ordonanţei de urgenţă a Guvernului nr.118/2006 privind înfiinţarea, organizarea şi desfăşurarea activităţii aşezămintelor culturale;- Legea nr. 357/2007 privind aprobarea Ordonanței de urgență a Guvernului nr. 65/2007 pentru modificarea și completarea Ordonanței de urgență a Guvernului nr. 118/2006 privind înființarea, organizarea și desfăşurarea activităţii așezămintelor culturale;
- Legea nr. 174/2007 pentru modificarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia cinematografia;- Legea nr. 145/2007 privind aprobarea Ordonanţei de urgenţă a Guvernului nr.97/2006 pentru modificarea Ordonanţei Guvernului nr.39/2005 privind cinematografia, precum şi pentru modificarea şi completarea Legii nr. 328/2006 pentru aprobarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia;
- Legea nr. 353/2007 pentru aprobarea Ordonanţei Guvernului nr. 21/2007privind instituţiile şi companiile de spectacole sau concerte, precum şi desfăşurarea activităţii de impresariat artistic;
- Legea nr. pentru aprobarea Ordonanţei Guvernului nr. 2/2008 pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr. 51/1998 privind îmbunătăţirea sistemului de finanţare a programelor şi proiectelor culturale;
- Lege privind aprobarea Ordonanţei de urgenţă a Guvernului nr. 7/2008 pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr.39/2005 privind cinematografia, precum şi pentru modificarea Legii nr. 328/2006 pentru aprobarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia.
III. Proiecte de acte normative în curs de elaborare:
- regulamentul de organizare şi funcţionare a Registrului Artelor;- proiect de Hotărâre a Guvernului pentru aprobarea procedurilor de concesionare a serviciilor artistice;
- proiect de Ordonanţă a Guvernului pentru modificarea şi completarea Legii nr. 35/1994 privind timbrul literar, cinematografic, teatral, muzical, folcloric, al artelor plastice, al arhitecturii şi de divertisment;
- proiect de Ordonanţă a Guvernului pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr. 9/1996 privind îmbunătăţirea sistemului de finanţare a instituţiilor publice de cultură finanţate din venituri extrabugetare şi alocaţii de la bugetul de stat sau de la bugetele locale, a sistemului de salarizare a personalului din aceste instituţii, precum şi îmbunătăţirea salarizării personalului din instituţiile şi activităţile cu profil cultural;
- proiect de Ordonanţă a Guvernului pentru modificarea şi completarea Ordonanţei Guvernului nr. 39/2005 privind cinematografia.