Faust

Grabbe: DON JUAN ÉS FAUST (Temesvári Csiky Gergely Állami Színház. R: Alexander Hausvater - 2005.)


Már az is bizarr, ahogyan a német drámaíró – hosszú, nem is túl jó dramaturgiájú, szinte alig játszott művében – „összehozta" és megharcoltatta az európai kultúrmitológia két fő szereplőjét, a mindenséget megismerni vágyó és azt birtokba venni kívánó Faustot (Demeter András) és a csábító, érzéki örömök számára élő Don Juant (Balázs Attila). Ám az ellentét csak látszólagos, hiszen a két férfit az önzés, az aktivitás és a szabadságvágy táplálja. Alexander Hausvaternél két ketrecbe zárt, csupasz, hímnemű egyed, két kísérleti alany találkozik. Egyikőjük Rodin Gondolkodójának pózában ül, a másik majd szétveti a rácsokat és artikulálatlan hangokat ad ki. Biológiai kódjaikat csak a tudósok ismerik, akik nem is férfiként tekintenek rájuk: hatalmas vászonra számsorok, gerincoszlopok, koponyák és 3D-ben megrajzolt fejek vetítődnek ki. A beszédet, a tudatalattit, az emlékképeket gépek segítségével idéztetik fel velük és bennük, így ébred rá a két test arra, kik is ők valójában. Elkerülhetetlen és eleve elrendeltetett végső összecsapásuk – a tulajdonképpen illúziórombolóan vicces lézerkardozás, amit igazán csak Demeter és Balázs tehetsége hitelesít –, de ehhez nincs semmi köze Don Juannak vagy Faustnak. /…/
Faust összetettebb alakjára koncentrál a rendezés. Demeter András egyszerre finoman intellektuális és érzéki. Egyszerre lehet őt és eszméit vágyni és elutasítani. Tűz és víz. Lángol, mint a könyv, majd hidegen filozofálgat a medence vizében a halott Anna mellett.
Papp Tímea – Criticai Lapok

„Biztos kézzel felépített előadás, nagy játékkedvvel rendelkező színészek – különösen Demeter András (Faust) és Tokai Andrea (Mephisto) alakítása sikerült kiválóan.”
Cristina Modreanu – GÂNDUL

„Balázs Attila Don Juanja talán vértelenebb, kevésbé csábító, mint ami ettől a személyiségtől elvárható volna. De mellette Demeter András a legmodernebb eszközökkel játssza Faustot (az ’öreg’ tudós ábrázolásakor intelligens, lekicsinylő, ironikus – hogy csak néhány jellemzőjére utaljunk, míg Don Juan-i karakterének érzékeltetése áthatóan vonzó, mágikus erejű).”
Andreea Dumitru – TEATRUL AZI