november 10.
Mind a mai napig két színház avatásán volt szerencsém részt venni, a temesvári magyar színház stúdiótermének az avatásán színiderektorként, és a budapesti Nemzeti Színház avatásán színészként, annak első előadásában, az Ember tragédiájában. Mondanom se kell, hogy mindebből a legkedvesebb résztvétel a mai, no nem azért, mert, hanem azért, mert ennek a színháznak a felavatásával régi vágya és álma teljesül hazai színházi életünk egyik meghatározó egyéniségének, Tompa Gábornak, akivel nem csupán régi barátság köt össze, hanem színházi eszményeink azonossága is. Nagyot álomodni merő barátomnak talán jól jött az, hogy ezúttal ott voltam, ahol a szép álmok megvalósításához szükséges döntéseket hozták. Remélem, senki sem veszi rossz néven, ha most, választási kampány idején, csak egy röpke kis megjegyzés erejéig kimondom: íme, nem mindegy, ott vagyunk-e, mi, romániai magyarok, ahol a döntések születnek vagy sem. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával együtt örülök, hogy vége a gúzsba kötötten való táncolásnak, amikor egy más színházi világ, más színházi érzékenység és más színpadi technikai lehetőségek idején épült teremben kellett modern, mai színházat teremteni. Hogy ez ott is sikerült Tompa Gábornak és együttesének, az egyaránt dícséri istenáldotta tehetségüket, de azt is jelzi, hogy úgy is lehet! A világ drámairodalmának nagyrészét is lúdtollal írták, nem számítógépen.
Külön örömre adhat alkalmat az, hogy a stúdió az első huszonhárom közérdekű művészeti objektum megvalósításából. Nem utolsó sorban az is örömmel és megelégedéssel tölthet el mindenkit, hogy rekord-idő alatt, határidőre készült el minden. Ezért köszönet jár a kivitelezőknek is.
Ma este kezdődik Bukarestben a Magyar Filmhét. A vetítésre kerülő filmek egyikében hangzik el az, hogy a mozi haldoklik, a színház pedig már rég halott.
A színház halálát régóta és sokan jósolgatják. De mindeddig a vészmadarak fölött kondult meg a vészharang, nem a színház fölött.
Ime, új templomát avatjuk ma is Tháliának, nem a kriptáját. Templomot, amelyben estéről estére a teremtés misztériumának, csodájának a tanúi lehetünk. Most és mindörökkön. Úgy legyen.
Mind a mai napig két színház avatásán volt szerencsém részt venni, a temesvári magyar színház stúdiótermének az avatásán színiderektorként, és a budapesti Nemzeti Színház avatásán színészként, annak első előadásában, az Ember tragédiájában. Mondanom se kell, hogy mindebből a legkedvesebb résztvétel a mai, no nem azért, mert, hanem azért, mert ennek a színháznak a felavatásával régi vágya és álma teljesül hazai színházi életünk egyik meghatározó egyéniségének, Tompa Gábornak, akivel nem csupán régi barátság köt össze, hanem színházi eszményeink azonossága is. Nagyot álomodni merő barátomnak talán jól jött az, hogy ezúttal ott voltam, ahol a szép álmok megvalósításához szükséges döntéseket hozták. Remélem, senki sem veszi rossz néven, ha most, választási kampány idején, csak egy röpke kis megjegyzés erejéig kimondom: íme, nem mindegy, ott vagyunk-e, mi, romániai magyarok, ahol a döntések születnek vagy sem. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával együtt örülök, hogy vége a gúzsba kötötten való táncolásnak, amikor egy más színházi világ, más színházi érzékenység és más színpadi technikai lehetőségek idején épült teremben kellett modern, mai színházat teremteni. Hogy ez ott is sikerült Tompa Gábornak és együttesének, az egyaránt dícséri istenáldotta tehetségüket, de azt is jelzi, hogy úgy is lehet! A világ drámairodalmának nagyrészét is lúdtollal írták, nem számítógépen.
Külön örömre adhat alkalmat az, hogy a stúdió az első huszonhárom közérdekű művészeti objektum megvalósításából. Nem utolsó sorban az is örömmel és megelégedéssel tölthet el mindenkit, hogy rekord-idő alatt, határidőre készült el minden. Ezért köszönet jár a kivitelezőknek is.
Ma este kezdődik Bukarestben a Magyar Filmhét. A vetítésre kerülő filmek egyikében hangzik el az, hogy a mozi haldoklik, a színház pedig már rég halott.
A színház halálát régóta és sokan jósolgatják. De mindeddig a vészmadarak fölött kondult meg a vészharang, nem a színház fölött.
Ime, új templomát avatjuk ma is Tháliának, nem a kriptáját. Templomot, amelyben estéről estére a teremtés misztériumának, csodájának a tanúi lehetünk. Most és mindörökkön. Úgy legyen.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu