27 mar. 2021

Ziua Mondială a Teatrului 2021

                                                                                 🇷🇴

🇭🇺


A Színház Világnapja - több mint egy évvel a világjárvány kitörése után -véleményem szerint, jó alkalom arra, hogy kreativitásunk révén rátaláljunk azokra a megoldásokra, amelyek kivezetnek ebből a válsághelyzetből, melyhez foghatóval több évezredes fennállása óta a színház mindeddig nem szembesült.

Egy felismerésre váró lehetőség. Annak felismerésére, hogy eddigi, egyéniútkereséseink nem voltak célravezetőek. Hiszen immár több mint egy éve eredménytelenül, egymástól elkülönölve, elszigetelődve keresgélünk. Ezért nem találtunk érvényes megoldásokat. Én sem, Önök sem, mások sem.

Viszont meg vagyok győződve arról, hogy együtt célba érhetünk. Ha tapasztalatunkat, kutatásaink eredményeit, következtetéseinket közösen kielemezzük. Egyszóval: a tehetségünk erejére támaszkodva megmutatkozhatnak azok a módszerek, melyek által ez a maga módján páratlan válság akár előnyünkre is fordítható: hozzájárul a kifejezési formák bővítéséhez, gazdagítani fogja mindazt, amit a színház többezer éves létezése során kikristályosított.

Hiszem, hogy 2021. március 27-től kezdve mindnyájan, akik a színházművészetet szolgáljuk – színháztermekben vagy függetlenként alternatív játékterekben, a állami színházak kínálatával vagy magánvállalkozásként, drámai vagy zenés színházcsinálóként, tévészínháziak vagy online produkciókat gyártók -, különbek leszünk, mint eddig voltunk. Jobbak leszünk, amennyiben sikerül megőriznünk és tovább gyarapítanunk a tehetségünket és a képességeinket, örömmel készülvén arra, amikor ismét viszontláthatjuk a közönséget a mindennapok szintjén, megszorítások nélkül.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!


Niciun comentariu: