16 iul. 2013

1993. július 17. Romániában (pályázat útján először) kinevezik Demeter Andrást, a világ legfiatalabb állami színigazgatóját a temesvári magyar színház élére!*




“Közben András az alsóbb évfolyamokon tanuló vásárhelyi színész- és rendező hallgató kollégákkal elkezdett arról beszélgetni, hogy milyen jó volna a romániai magyar színjátszást is korszerűsíteni, megtanulni a színházi nyelvet és azon való perfekt kommunikációt. Temesváron pedig már annyira nincs semmi, hogy ott lehetne valamit csinálni.
          Demeter András vezetői habitusa és képességei rég vitathatatlanok. A legnagyobb kihívások hozzák ki belőle a legjobbat. Makra Lajos decemberben lemond az igazgatói posztról. A megbízott direktor egy művelt helytörténész, figyelemreméltó újságíró, Szekernyés János, a színház irodalmi titkára, aki mindenekelőtt elméleti ember. Korrekt, de a legkevésbé sem világmegváltó színházreformer elképzelésekkel. Sőt. 

         

A temesvári stúdió immár 34 éves építtetője, 10. direktori évében, időkapszula előkészítése közben, a   Tragédia Évájának borával – az általa elindított nagytermi korszerűsítés tervei előtt, 2003 májusában.

A leköszönő direktor kajánul azt javasolja ifjú kollégájának, hogy ha olyan okos, csinálja ő jobban, próbálja meg az igazgatást. András rájön, hogy miután jó színész akar lenni és jó előadásokban játszani, ezt csak megfelelő színházban teheti. Makra elintézi, hogy versenyvizsgát írjanak ki a posztra, tehát lemondása után gyakorlatilag ő járja ki a pályáztatást – Romániában először. Különösen azért, mert ez amolyan varázsszónak tűnik, senkinek fogalma sincs róla, hogy valójában hogyan is működik, mit kell csinálni hozzá. A fenntartó, azaz a Megyei Önkormányzat kulturális felügyelősége kér egy hároméves tervet, de a konkrét versenyvizsga dátumának kiírását egyre csak halogatják. Demeter is informálódni kezd és továbbítja a magyarországi példákat. Kiderül, hogy össze kell hívni egy független bizottságot. Megteszik, és színház-szakmai oldalról Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató főrendezője és Kovács Levente rendező, a vásárhelyi színiakadémia professzora, az IntézetSzentgyörgyi István tagozatának dékánja van benne. A posztra hárman pályáznak: Szekernyés és Demeter mellett Szász Enikő színésznő.
          Demeter András pályázatát fogadják el, aki 1993. július 17-én, 24 éves korában, mint Európa és talán az egész világ legifjabb állami színházigazgatója, a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház direktora lett!”
*Részlet Darvay Nagy Adrienne Szövegtudásra vagy rögtönzésre –   Demeter András a s(z)ínen című hamarosan megjelenő könyvéből

Niciun comentariu: