évfordulók, határkövek... 2012-1987=25; 2012-1992=20 aniversări, pietre de hotar...

A FEKETE HERCEG

(Le Duc maure)

Éppen ma 20 esztendeje annak, hogy a frissen diplomázott Demeter András 1992. szeptember 7-én, Marosvásárhelyen vonatra szállt, elutazott Temesvárra, leszerződött a Csiky Gergely Színházhoz, és elkezdte legelső színházi évadját mint hivatásos színművész…

Egy évvel korábban, franciaországi tanulmányútja során, még főiskolásként, meglátogatta az idén 155 éve elhunyt Alfred de Musset (1810-1857) sírját is a párizsi Père Lachaise temetőben. A nagyromantikus drámaíró, aki a kiábrándult, eszményeit vesztett nemzedék világnézetét, „a század betegségét” saját zaklatott lelkében hordozta, főként a költőnél jó pár évvel idősebb Georges Sand-nal folytatott viharos szerelmének történetével; illetve e szenvedélyes viszony egyik gyümölcsével, 24 éves korában írt hosszú és szövevényes Lorenzacciójával vonult be az irodalomtörténetbe. Musset a dráma bemutatóját nem érhette meg. Önvallomását, amelyet ugyanúgy végletes meghasonlottság és érzelmi idealizmus, vad szeretetvágy és cinizmus tragikus kettőssége jellemez, mint szerzőjének személyiségét, csupán halála után majd negyven évvel, 1896-ban vitte színre a világhíres tragika, Sarah Bernhardt. A francia színháztörténet egyik legemblematikusabb előadásának címszereplője azonban Gérard Philipe volt: az ő neve fémjelezte azt a 60 évvel ezelőtti produkciót, amelyet az  Avignoni Fesztivál keretében Jean Vilar rendezett. A Musset sírjánál tisztelgő színészjelölt 1991-ben aligha gondolhatta, hogy 20 év múlva, amikor Bukarestben Franciaország Művészeti és Irodalmi Érdemrendjének Tiszti fokozatával tüntetik majd ki, róla szóló laudációjában a francia nagykövet összehasonlításképpen az 1952-es Lorenzaccio-ra fog hivatkozni.

De az a 22 éves ösztöndíjas magyar diák nem csupán arról nem álmodhatott Párizsban, hogy mi lesz vele két évtized múltán, valójában azt sem sejtette, hogy mit tesz két év múlva… Hogyan is juthatott volna eszébe akkor Demeter Andrásnak, hogy végzett színészként, önszántából éppen a legszórványabb szórványvidékre, a megszüntetés veszélyével küszködő temesvári magyar színházhoz fog szerződni; és ő lesz az, akit, egy évvel az után, hogy első hivatásos évadját befejezte, 24 évesen, mint a mindenkori európai színházművészet legfiatalabb állami menedzserigazgatóját – Romániában pályázat útján először  - kineveznek a Csiky Gergely Színház élére! Tetejébe képes lesz a haldokló nemzetiségi teátrumból – a multikulturalitást előnyére fordítva – ragyogó fiatal társulattal rendelkező, nemzetközi hírű színházi műhelyt kreálni. S ennek a csodába illő változásnak egyik mérföldköve éppen a Lorenzaccio országos premiere 1998-ban. Igaz, hogy 17 hónapba és sok áldozatba kerül, mire bemutathatják a bánsági magyar állandó társulat megalapításának jubileumán. Ám a 45 éves temesvári teátrum történetének legnagyobb vállalkozása egyúttal az 1989 utáni budapesti színházi élet addigi leghangosabb sikerű határon túli magyar nagyszínpadi vendégjátéka is. Annak ellenére, hogy az alaposan elhúzódó próbafolyamat miatt, a színház 29 éves direktora a jól előkészített magyarországi turné utolsó felvonását már az ECUMEST kultúrmenedzser szakos hallgatójaként, Dijonból kénytelen levezényelni. (Persze, remek munkatársi gárdával nem nehéz.) A produkciónak több külföldi fesztivál-részvétel mellett, Bukarestben is igen pozitív a fogadtatása.

A Lorenzaccio c. tragédia 1537-ben játszódik. A történelmi tények alapján Michelangelo már elhagyta imádott Firenzéjét, a köztársaságiak rettegnek. A város ura ugyanis az ifjú, vérengző „fattyú”, Alessandro di Medici. Hivatalosan Lorenzo di Medici egy nápolyi arab rabszolganőtől született szerelemgyereke, valójában talán a későbbi VII. Klementin pápa természetes fia. Mindenesetre Firenze hercege a korabeli ábrázolások szerint mór édesanyjának sötét bőrszínét örökölte. 26 évet élt, nála két évvel fiatalabb kegyenc rokona, Lorenzo di Medici - akit a nép csak „Lorenzaccio”-nak csúfolt – otthonában, vagy saját kezűleg, vagy egy bérgyilkos segítségével meggyilkolta. A merénylet nem hozott változást a politikai életbe…

A Victor Ioan Frunză – Adriana Grand művész-páros nevével fémjelzett, látványban, örökérvényű metaforákban, mindenekelőtt pedig dekadens szenvedélyben tobzódó látomás grandiózus pompateremtése, a színpadi manierizmus dekorativitása, a felfokozott teatralitás, továbbá a kiszólások, elemelések, az (ön)ironikus színpadi elemek a Musset-darab nyomán a reményvesztett nyolcvankilences nemzedék, vagyis a romániai fiatalság jó részének kiábrándulását közvetítette, éppen „a decemberi forradalom bölcsőjeként” számon tartott Temesváron. A címszereppel egyenrangú „Le Duc” halálosan szép, már-már „ördögi hajas baba”. Álarcok, pazar jelmezek és túlzóan artisztikus „idegenség” jellemzi még a beszédmodorát is. A nép szemében a gyűlölt diktátor féktelenül orgiázó zsarnok, aki minden hagyományt és asszonyt meggyaláz. A gátlástalanság szélsőségesen túlzó megtestesüléseként sajátos játékstílusban „hörgi végig” a sorsát. Azonban Demeter András „Alessandro de Medici”-je nem csupán a „született Rossz” önmaga végzetét magában hordozó romantikus szerepmagatartását demonstrálta. A színész hangváltásokkal, váratlan gesztusokkal, egy-egy tekintettel felvillantotta az elkényeztetett, tobzódó aranyifjú rejtett, fájóan emberi vonásait is. Valós érzelmeit, kiábrándultságát, „hamleti” provokációinak gyökerét, valamint  őszinte szeretetét a morálisan ingatag „fűzfapoéta” címszereplő iránt. S András megszemélyesítésében, a fekete herceg gyermeki naivitással bízik meg szőke, lányosan gyámoltalannak gondolt, igazából mérhetetlenül jellemtelen „barátjában”, aki hiúságból, irigységből tudatosan, cinikus módon vezeti őt félre, hogy végül a fekete Alessandro, mint „fehér démon” váljék a végzetesen amorális Lorenzaccio valódi áldozatává.

Kétségkívül, Demeter András színművészi karrierjének és menedzserigazgatói pályafutásának egyaránt egyik fordulópontja Alessandro de Medici megformálása és a temesvári Lorenzaccio előadás felvállalása minden kockázatával együtt. Tavaly ennek jelentőségére utalt a francia nagykövet is az őszinte megbecsülésről tanúbizonyságot tévő kitüntetés átadásakor.

(Részlet egy készülő könyvből)

Darvay Nagy Adrienne

DUCELE NEGRU
(Le Duc Maure)

Astăzi se împlinesc 20 de ani de când proaspăt licenţiatul András Demeter se urcă în tren la Târgu Mureş pentru a merge la Timişoara unde se angajează la Teatrul Csiky Gergely şi  începe prima sa stagiune teatrală ca actor profesionist..

Cu un an înainte, în timpul călătoriei de studii în Franţa, încă student fiind, vizitează la Père Lachaise la Paris mormântul lui Alfred de Musset (1810 - 1857), decedat în urmă cu 155 de ani. Marele dramaturg romantic, ce purta în sufletul său tulburat acel "mal du siècle", adică viziunea unei generaţii deziluzionate şi văduvite de idealuri, şi-a făcut intrarea în istoria literaturii în mod special prin povestea iubirii sale furtunoase cu mult mai vârstnica George Sand, respectiv cu unul din fructele acestei relaţii pasionale şi anume lungul şi întortocheatul Lorenzaccio, pe care l-a scris la 24 de ani. Musset nu a mai apucat premiera dramei. Confesiunea sinelui său, caracterizată - la fel ca şi autorul ei - de sfâşierea tragică între nevroza extremă şi idealism afectiv, între nevoia sălbatică de iubire şi cinism, a fost adusă pe scenă doar patruzeci de ani după moartea sa, în 1896, de către renumita tragediană Sarah Bernhardt. Dar actorul principal al uneia din cele mai emblematice reprezentaţii din istoria teatrului francez a fost Gérard Philipe: numele său marchează producţia regizată în urmă cu 60 de ani  de Jean Vilar în cadrul Festivalului de la Avignon. Viitorul actor ce îşi prezenta omagiul în faţa mormântului lui Musset în 1991 greu şi-ar fi putut imagina că peste 20 de ani, când i se va conferi la Bucureşti gradul de ofiţer al Ordinului Francez al Artelor şi Literelor, ambasadorul francez în textul său de laudatio se va referi, prin comparaţie, la acel Lorenzaccio din 1952.

Dar tânărul student bursier maghiar nu  ar fi putut nici măcar să viseze ce se va întâmpla cu el peste două decenii, şi nici chiar să bănuiască ce va face peste doi ani...Cum i-ar fi putut trece prin minte lui Demeter András că, în calitate de actor licenţiat,  se va angaja de bunăvoie la teatrul maghiar din Timişoara, aflat în pragul desfiinţării, în cea mai împrăştiată diaspora; că, la un an după încheierea primei stagiuni profesionale, el va fi  numit în fruntea Teatrului Csiky Gergely, la numai 24 de ani, devenind astfel cel mai tânăr director de teatru de stat din Europa tuturor timpurilor - în baza unui concurs, organizat  pentru prima dată în România pentru un astfel de post! În plus, el va fi în stare să facă din muribundul teatru minoritar - transformând multiculturalitatea în avantaj - un atelier teatral cu renume peste hotare, cu o trupă tânără si talentată. Una din pietrele de hotar ale acestei schimbări de ordinul minunilor este chiar premiera naţională din 1998 a piesei Lorenzaccio. E drept, a fost un efort de 17 luni şi a fost nevoie de multe sacrificii pentru a putea prezenta acest spectacol la jubileul înfiinţării companiei teatrale permanente a maghiarilor din Banat. 

 Dar cea mai mare provocare din istoria teatrului timişorean, ce tocmai împlinise 45 de ani, a fost în acelaşi timp şi spectacolul cu cel mai răsunător succes dintre toate  spectacolele maghiare de scena mare din afara graniţelor Ungariei, invitate la Budapesta după 1989 până în acel moment (pe scena budapestană). 

Şi aceasta  în ciuda faptului că - datorită prelungirii repetiţiilor - directorul de teatru de 29 de ani e nevoit  să dirijeze de la Dijon - în calitate de student în mangement cultural ECUMEST -  ultimul act al  turneului  în Ungaria,  bine pregătit de altfel. 

(Desigur, cu o echipă bună de colaboratori, nu a fost greu). Producţia are ecouri deosebit de pozitive atât la diverse festivaluri din străinătate, cât şi la Bucureşti.

Tragedia Lorenzaccio se petrece în 1537. Conform datelor istorice, Michelangelo părăsise deja multiubita Florenţă, iar republicanii erau îngroziţi. Asta pentru că stăpânul oraşului este tânărul şi sângerosul "bastard" Alessandro de Medici. Oficial, el este copilul din dragoste al lui Lorenzo de Medici şi al unei sclave arabe din Napoli, în realitate se pare că este copilul natural al viitorului papă Clement al VII-lea. În orice caz, ducele Florenţei, aşa cum apare el în reprezentările epocii, a moştenit pielea întunecată a mamei sale. A trăit 26 de ani, fiind omorât în propria casă de către ruda sa favorită, mai tânără cu doi ani, Lorenzo de Medici, pe care poporul îl poreclise "Lorenzaccio", sau de către un ucigaş plătit de către acesta. Atentatul nu a adus schimbări în viaţa politică...

Crearea unei viziuni măreţe a strălucitorului, saturată de spectaculos şi metafore eterne, dar mai ales de pasiune decadentă, marcată de numele perechii de artişti Victor Ioan Frunză - Adriana Grand, decorativismul manierismului scenic, teatralitatea exacerbată, aluziile  şi trimiterile, elementele scenice (auto)ironice transmiteau - pe urmele piesei lui Musset - dezamăgirea generaţiei '89, adică o bună parte a tineretului român, şi asta  chiar în  Timişoara, oraş considerat a  fi "leagănul revoluţiei din decembrie"."Le Duc'' este pe picior de egalitate cu rolul titular, fiind de o frumuseţe mortală, aproape o "păpuşă diavolească". Măştile, costumaţia opulentă şi o "stranietate" artistică îi caracterizează până şi modul de a vorbi. În ochii mulţimii urâtul dictator este un tiran orgiac, care terfeleşte orice tradiţie şi orice femeie. Îşi trăieşte  "până la ultima suflare" destinul ca o întrupare exacerbată a depravării. "Alessandro de Medici " al lui András Demeter demonstrează nu numai interpretarea scenică romantică a  "Răului înnăscut", care îşi poartă în sinea sa destinul. Actorul, prin schimbări de ton, prin gesturi neaşteptate, prin câte o privire, aruncă o lumină fulgurantă şi asupra trăsăturilor ascunse,  dureros de umane ale răsfăţatului şi chefliului  fante. 

Asupra trăirilor sale autentice, a dezamăgirii, asupra rădăcinilor provocărilor "hamletiene", precum şi a iubirii sale sincere faţă de stihuitorul din rolul titular. În interpretarea lui András, prinţul negru  se încrede cu naivitate copilărească în "prietenul" blond, pe care îl crede  de o neajutorare feciorelnică, dar care  în realitate este de o lipsă de caracter fără limite, şi care, din vanitate şi invidie, în mod conştient şi cinic îl induce în eroare, astfel încât negrul Alessandro va ajunge adevărata victimă, ca "demon alb", a unui Lorenzaccio tragic de amoral.
Fără îndoială, una din pietrele de hotar atât ale carierei artistice a lui András Demeter cât şi ale  performanţei sale manageriale o reprezintă întruchiparea rolului Alessandro de Medici şi asumarea spectacolului timişorean Lorenzaccio cu toate riscurile sale. Anul trecut ambasadorul francez făcea referire la importanţa acestui fapt cu ocazia înmânării distincţiei ce face dovada unei aprecieri sincere.

(fragment dintr-un volum în pregătire)
                                                                                                                               Adrienne Darvay Nagy