Az én 9/17-emről...

Napok óta a média szalagcímekben foglalkozik a „bűnömmel”. Mindenki számára nagy arculcsapás lenne – főként hosszú évek szívósan és áldozatosan, alázattal és kedvvel végzett munkája után – a minap „végre” megfogalmazott, minden tekintetben súlyosnak mondható hivatalos vád. Megbélyegző. A végső birósági döntés megszületéséig viszont viselnem kell a Feddhetetlenségi Ügynökség megalázó címkéjét. Ez egy másféle kereszt. Más fából faragták. Szégyenfábol. Az égető pofon nyomán fájó szégyenfolt viszont annal mélyebb nyomot hagy, minél inkább igyekeztem 24 éves korom óta valamennyi vezető beosztásom során a kollégákat és partnereket, magán és jogi személyeket egyaránt következetesen, naprol napra megerősíteni abban a közös meggyőződésben, hogy a munkámat tisztességesen végzem. Becsületes javadalmazáson kívül soha nem sikerült kísértésbe vinnie sem embernek, sem intézménynek. Így volt ez a temesvári színház élén, ahogy a kulturális tárca, a Közszolgálati Rádió színeiben, és természetesen így van ez most is, a Közszolgálati Televízió égisze alatt. Ezt tanultam, így neveltek. Munkám során akkor is az elemiben belém ivódott józsefattillás csillagjárást követtem, amikor évekig éhbérért voltam egyszerre színművész és színházigazgató, akárcsak akkor, amikor – életemben először, pár hónapig – nagy felelősségű munkámért méltó, európai javadalmazást vehettem fel az európai szabályzóknak megfelelően. Természetszerűen törvény szerint, szakaszról szakaszra, pontosan megfelelvén a válogatás és – nem utolsó sorban – a komoly ellenőrzés, illetve a sajátos, utólagos elszámolások szigorú követelményeinek. Szeptember 17-e viszont megmutatta: nem lehet jogos érv a nap alatt, ha már tüzes a bélyegző. Magyarázatomat még idézni is pontatlanul, helytelenül idézi az ANI jelentése, láthatólag erőltetetten, hogy legyen alapja valamiféle vádnak. Innentől a többi a bíróság dolga. Semmi okom védekezésre, nem követtem el semmiféle törvénytelenséget, emelt fővel folytatom a munkámat.